Foci suli

bázis+gyerkők 2014.04 031 2014-május 083

Az Isaszeg Bázis Sport Club Labdarúgó szakosztálya 2013. októberében kezdte meg működését Nagy Csaba elnök és Hevér János szakosztályvezető és edző irányításával. Az alapítással egyidejűleg hoztuk létre a Bázis Focisuli programot, melyben már egy év elteltével kialakult egy masszív U-7 ,U-9 és U-11 csapat is. A téli időszakban az edzések a Damjanich utcai Sportcsarnokban vannak megtartva, de jó hírünk, hogy májusra elkészül az egyesület új, füves pályája, mely a főépület, Isaszeg Akácfa utca 2. szám alatt lesz megtalálható! A pályánkért külön köszönet a helyi önkormányzatnak, hogy Focisulink használatába adta a Klapka iskola melletti területet, melyen tavasztól őszig vannak az edzések kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Fő célunk, hogy működési kereteinken belül a labdarúgás korszerűen és megfelelő oda adással oktassuk és egészséges felnövekvő labdarúgókat neveljünk Isaszeg városának. Az MLSZ-szel közösen dolgozva, 2014. őszétől hivatalosan is elindul a Bázis a Bozsik-programban. Ez azt jelenti, hogy a megalakulásunk óta eltelt egy év alatt országos versenyrendszerben focizhatnak az U-7, U-9 és U-11 gyerekeink. Így három tornán vesznek részt ősszel, télen és tavasszal is, valamint rendszeres meghívottai vagyunk a gödöllői GSK és FISE tornáknak, valamint a jó kapcsolatnak köszönhetően Kartal, Dány, Őrbottyán, Vác és Pécel meghívottjai is vagyunk rendszeres! Ezúton is köszönjünk a megtiszteltetést és a vendégszeretet!


Edzések:

Az U-7-tel heti kétszer foglalkozunk, Hétfő Szerda 16:30-17:30 között. Fő célunk ebben a korosztálynál, hogy megszerettessük velük a mozgást, a labdarúgást és elősegítsük a mozgásuk fejlődését. Nekik megmérettetés az edzés is, de a különböző tornánkon is megállják a helyüket és jól érzik magukat.

Az U-9 korosztálynál már igazán látszik a fejlődés. A heti kettő sportág specifikus edzés, Hétfő Szerda 17:30-19:00.

Az U-11 korosztálynak Hétfő Szerda 17:30-19:00 és Szombaton 11:00-12:30 vannak edzéseik. A tréningek mellett sikerül eljutnunk és elhívnunk több csapatot, melyekkel edzőmeccseket játszunk és tornákon veszünk részt.

Köszönjük a támogatást, mind lelki, mind anyagi oldalról és továbbra is számítunk az Önkormányzat, a Mecénásaink és a Szülők segítségére!

Hajrá Foci! Hajrá Bázis!

IMG_38292014.május foci 006

Vélemény, hozzászólás?