Boksz

Más sportágban csak az a cél, hogy legyőzzük az ellenfelet, az ökölvívásban egymás megsemmisítésére törekszünk. De a tévhitekkel ellentétben az igazi boksz nem egyenlő a verekedéssel. Az különbözteti meg tőle, hogy az ökölvívó ismeri minden ütés védekezési módját. Van négy alapvédés: a hárítás, a hajlás, a lépés, a lezárások, és ezeknek lehet sokféle kombinációja. Ha a bokszoló ezeket tudja, igazán nagyon kevés ütés érheti.

Egy kezdő versenyző sok felesleges ütést kap, még ösztönösen csinál mindent – ez még verekedés. Magasabb szinten, azt mondják, már két intelligencia harcáról van szó: az én szándékomat el kell rejtenem, végre kell hajtanom, ugyanakkor ki kell találnom, mit akar a másik, és azt ki kell védenem; mindig túl kell járni a másik eszén.

Milyen korban érdemes elkezdeni bokszolni?

Ha valaki szeretne eredményeket elérni, olyan 10-12 éves korban legalább el kell kezdenie. Egy átlag képességű, szorgalmas fiú 4-5 év után már elég jó szintre el tud jutni. Vannak „hobbisták” is, ők bármikor eljöhetnek, megtanulhatják az alapokat, aztán lejárhatnak délutánonként, hetente kétszer-háromszor, amennyit szeretnének.

Milyen adottságokra van szükség a bokszhoz?

Egy átlagember még magyar bajnokságot is tud nyerni. Nemzetközi versenyzéshez, és ahhoz, hogy jegyzett sportoló legyen valaki, kell a gyorsaság, a jó állóképesség – ezek született adottságok, egy bizonyos szint után hiába hajszolnak valakit, vagy megvan benne a tehetség, vagy nem.

Kinek ajánlja a bokszot? Kinek érdemes elkezdenie?

Mindenkinek. Fiúknak-lányoknak ugyanúgy.

Mi szokta motiválni a gyerekeket, szülőket, hogy a bokszot válasszák?

A versenyzés, a másik legyőzése, ami benne van az emberben. Ahogy megszületünk, a létünkért, az életünkért küzdünk… Már az óvodában elvesszük, ami nekünk kell, aztán az iskolában – ilyenek vagyunk. Van, akinél ez erősebben jön elő, van, aki elfojtja, de mindenkiben benne van az agresszivitás; itt kesztyűs kézzel le lehet ezt vezetni.

Milyen veszélyei vannak a sportágnak? A közvetítéseken gyakran látjuk, hogy a bokszoló vérzik, feldagad a szeme, stb…. Ezek mennyire jellemzőek?

Az amatőr sportban ott vannak a védőfelszerelések: nagyobb a kesztyű, van mélyütés védő, fogvédő, és a fejvédőt is kötelezővé tették, ami nagyon sok mindent véd.

Mi történik az edzéseken?

Amikor ütnek az ember felé, önkéntelenül becsukja a szemét. Ez egy védekező reflex: hasonló, mint mikor a strucc bedugja a fejét homokba. Mi is azt hisszük, hogy segít, ha nem látjuk az ellenfelet… Ezt le kell vetkőzni, hogy ha ütnek felém, ne csukjam be a szemem, ne fordítsam el a fejem. Ehhez valakinek sok idő kell, valakinek kevesebb.

Az edzéseken először elmagyarázzuk, megmutatjuk az alapállást és az ököltartást. Aztán megtanítjuk, hogyan kell minél jobban eltakarni az ún. kiütési pontokat. Ebbe aztán van, aki nagyon belejön, és egyre jobban tudja, hol lehet őt megütni, vagy hol akarják megütni, azt szépen tudja korrigálni, jó a lábmunkája, a kézzel hárításos védekezése, vagy jó a szeme. Tulajdonképp mindenkinek kialakul a saját technikája. Megtanulják az alapokat, mint az általános iskolában a betűket, aztán valaki szebben ír, valaki csúnyábban: valakinek élvezhető a boksza, valakinek élvezhetetlen.

Egy jól felszerelt egyesületben van szorító, vannak homokzsákok, ahol a bokszolók feszültség, illetve ellenfél nélkül gyakorolhatják az ütéstechnikákat. A védéseket páros gyakorlatokban fejlesztik. Ügyességi gyakorlatokat végeznek, például fedeles labdával, aztán nagyon jó segédeszköz az ugrókötél a ritmusváltásokra, gyorsaságra, lábmunka javítására.

Mennyi edzés szokott lenni egy héten?

Az egyesületünkbe hetente négyszer lehet jönni, és nagyon sok gyerek ki is használ minden alkalmat. Egy-egy edzés minimum másfél órás, de még jobb a két óra. A bemelegítés után minél több a gyakorlás, annál jobb.

Milyen felszereléseket kell megvenni, ha valaki bokszolni szeretne?

Az egyesületünkben szinte mindent adnak. Egy idő után azért az igényesebbek, akik komolyabban veszik a sportot, vesznek saját kesztyűt, fejvédőd, és természetesen a fogvédőt nem szokták kölcsönvenni. Egy versenykesztyű ára 12-25 ezer forint, ezeket akár nemzetközi versenyen is lehet használni.

 

boksz